Az igazán nagy sport őrültek az év utolsó napján sem nyugszanak. Szerencsére nekik sem kell beérni egy-egy szokványos edzéssel, hiszen világszerte kezd komoly hagyománnyá válni a sportos évbúcsúztatás. Ezekből gyűjtöttünk most neked össze egy csokorra valót.
Már itthon is sok-sok éve szerveződnek különböző szilveszteri közös edzések, bringázások, futások, de sajnos általában ezek megragadnak a baráti körök között, közülük kevés emelkedik legalább „félhivatalos” szintre.
Bringás szilveszteri programok
Van azért példa a szervezettebb keretekre is. Budapesten például minden év utolsó napján indul bringázás 31-én délelőtt 10 órakor a kőbányai Szent László térről. A városi bringatúrához bárki csatlakozhat, hivatalos várakozópont még 10.30 körül van a Hősök terén. A végállomás a Budai Vár. További infó és útvonal ide kattintva.
A Duna Kerékpárbolt is szervez túrát, ráadásul a Hármashatár-hegyre. Idemár komolyabb kondi is kell, ráadásul terepen is halad majd az útvonal. További infó ide kattintva.
Nem szilveszteri program, de mindenképpen érdemes megemlíteni, hogy már újévkor is lesz bringás esemény. Az Asia Center Buék Kupára bármilyen bringával lehet jelentkezni, elsősorban a közös buli és az adománygyűjtés a cél. Bővebb információ ide kattintva.
A fővároson kívül meghirdetett bringás programról nem találtunk információt, de szívesen vesszük, ha megírod hozzászólásban!
Futó programok december 31-ére
Malacvágta Budapesten? Pezsgőfutás Agárdon? Fapados szilveszter Törökbálinton? Több tucat futó program vár téged szerte az országban. Csak fel kell húznod a futócipődet egy jó meleg sapkával fűszerezve és irány az szilveszteri őrület. A programokról remek gyűjtést találhattok a Futó naptáron, ide kattintva.
Sportos szilveszter külföldön
Természetesen külföldön sincs hiány az extrémebb szilveszteri élményekből. Az ausztriai Kitzbühel sípályáit például kivilágítják, így folyamatosan biztosított a síelés, éjfélkor pedig tűzijáték szórakoztatja a téli sportok szerelmeseit.
Svájcban a Neujahrsmarathon mozgatja meg immár 13 éve a Züricbe látogatókat. Tavaly már 47 országból érkeztek közel ezren a futni vágyók, idén már biztosan 1000 feletti létszám várható. A programon az egészen kicsiktől a profi futókig mindenki megtalálja a neki megfelelő kihívást. További infó ide kattintva.
Te melyik programot választod? Hogyan töltöd a szilvesztert?
Szólj hozzá!